A tegnapi nap úgy indult mint egy átlagos péntek tehát: felkeltem, kávéztam, reggeligyártás, Puhikeltés, zuhany-öltözés.Készülődtem én is, hogy megyek Budapestre. Kicsit vágytam a csavargásra és futócipőt is akartam keresni magamnak, mivel azt próbálni kell.
Puhi kérdi Gödöllő magasságában, hogy mit csinálok egész nap- hisz ismer, plázázni biztosan nem.Azt feleltem, hogy csavargok és cipőt nézek, talán állatkert vagy keresek egy új kiállítást valahol. Itt felröhögtem, mert gyakorlatilag 2003 óta jó ha voltam 1-2 kiállításon-azóta lakunk falun. Tehát bárhová benézhettem volna.
Hát a nap folyamán nem maradt el a kiállítás!!!
Elköszöntem a páromtól az ép aktuális megrendelő előtt és az Árpád-hídnál bevetettem magam-napijeggyel felszerelkezve-a Budapest nevű dzsungelbe.
A metróról a Nyugatinál szálltam le és a 4-6 villanyossal elvitettem magam a Jászai térig.Nem volt tervem, csak úgy mentem, mert tudtam, hogy a kinézett cipő boltja csak 10-kor nyit. Bőven volt időm tehát meginni egy finom tejeskávét. Álldogáltam a sorban és megláttam egy futót, amint a felújított Margit-híd felé halad! Akkor jött az ötlet, hogy kimegyek a szigetre, sőt megnézem az állatkertet is! Ezért elvitelre kértem a koffeines csodát.
Gyalog eredtem útnak és áldottam az eget, hogy tornacipőt vettem, mert jólesett a gyaloglás. A fülemben a Minutes to Midnight szólt,ábrándozva szívtam be a város szagát, néztem a futókat-és a cipőjüket, ötletet keretem, hogy milyen topánkába ruházzak be ( legszívesebben a New Balance-omat venném újra, de azt nem találom ) . Eszembe jutottak Pecsenyéék, hogy valószínű hogy már szaggatják az asztfaltot valahol Tass és Kunszentmiklós között...
Ez a Margitsziget valami szuper hely! Amíg Pesten éltem és remélhetőleg hamarosan újra, ez volt az egyik kedvenc helyem-a sok közül! A rengeteg zöld, hogy a tompa morajlás emlékezet arra, hogy mégis egy világvárosban vagyok, a rend, a tisztaság... mind-mind valahogy kikapcsol. Másként mint mikor végigjáratom a szemem a Cserhát völgyein-ott rádlehel a vad természet. Ez olyan kisasszonyos sóhaj...
Na szóval ott tartottam, hogy sétálok a szigeten, futók minden felé, elsősorban a futópuding mellett-én sosem tudtam rajta futni, szinte elnyelte az akkor 85-90 kilómat a rekortán (?), most 77 kilósan sem lehet más... nehezemre esett az elrugaszkodás.
Eszembe jutott a volt munkatársam a Kriszti, hogy ha esetleg rámér, akkor meglátogatnám a munkahelyén, hiszen annyiszor írta, hogy tegyem meg, szívesen lát. Felhívtam és nagyon örült, hogy közöltem vele, hogy a városban vagyok! Megbeszéltük, hogy ha lejártam már a lábam a szigeten, akkor benézek hozzá.
Megérkeztem a beszélgetés végére a margitszigeti Vadasparkhoz. Kevesen tudják, hogy bizony itt működő állatkert van, apróvadakkal és különleges háziállatokkal.
Ahogy egyre jobban melegedett az idő a pávák és a fajdok rákezdtek az ocsmány hangjukkal a rikoltgatásnak- mintha egy focistadionban lettem volna, ahol rakoncátlan gyerekek szórakoztak volna a kürtökkel.
Fényképeztem is, a minőség nem a legszebb mivel át kellett a sűrű rácson dugni a gépet-tekintve, hogy 9 óra előtt volt- hogy fotózni tudjak.
Ott volt a haaaatalmas réti sas, olyan volt, mint egy megfáradt király. Beszéltem hozzá, dícséregettem. Kicsit közelebb ereszkedett hozzám az ágon és forgatta a szép fejét.
A baromfisudvar nagyon murka volt, mert úgy nézett ki mintha egy bolond ténsasszony összekapkodta volna a világ tyúkudvaraiból a jószágokat... akik láthatóan prímán érzik magukat itt Közép-kelet Európában.
Egy tás- remélem emlékeztek még a Vukra- még mutogatta is a táblán, vígan tollászkodott és vállalta magára a "Napi Cégér " feladatot:
 | |
| Én vagyok Tás! Gyertek nézzétek meg a Vadaskertünket! Miattatok csinosítom magam! Tessék, csak tessék! |
 | |
| Hagyjatok békén!!! |
Felültem a Combinóra és a Balhán átszálva a Kelet felüljárótól már gyalogoltam a Fiúmei úton a Nemzeti Sírkertig. Igen a barátosném a Budapesti Temetkezési Vállalatnál dolgozik-Katuska ezt nevezte el Sírhant Műveknek.
Nem, nem félek a temetőben, ha egy települést ismerni szeretnék elmegyek a temetőjébe.
Megkerestem Kriszta irodáját, ép egy család volt nála. Addig leültem az előtérben és írni kezdtem- nem ezt a blogot. Mostanában viszek magammal füzetet és újra írni kezdtem-lehet ennek is szemétkosár lesz az útja, de az még a jövő zenéje.
A gyászoló család elégedetten távozott az irodából-tudd valamit ez a csaj!-, mi pedig beszélgetni kezdtünk. Kriszta mesélni kezdett a munkájáról és körülményekről és megmutatott rengeteg mindent!!!
Felhívom a figyelmet, hogy NEM fotóztam kegyeleti okok miatt a bemutatott képeket az internet világából hozom.
Először a bemutató termet láttam, olyan koporsókkal, amiknek az árából röhögve kétszer-háromszor megvehetném az áhított veterán Mini Morrisomat
Az első utunk a szóróparcellába vitt, közben folyamatosan mesélt, hogy került oda,, miként ment a betanulási folyamat, megmutatták neki a hamvasztástól kezdve az exhumálásig mindent, és bizton mondom kedveseim, hogy bármit hallottatok, minden városi legenda!!!! Eddig is biztos voltam abban, hogy ha elmegyek, akkor hamvasztatni szeretném azt ami a szerveim felhasználása után megmarad, de most már biztos vagyok benne.
Nem könnyű ám az ilyen munka, és Kriszta tudja kívülről szemlélve végezni... ez nagyon jó tulajdonság!
A szóróparcella egy gyönyörű füves terület, benne két "szökőkúttal", amibe az urnát téve vízsugár szórja zenére a hamvakat. Megmutatták a szóróurnát is-itt kezdtem el érezni hogy beleestem az Üregbe-, meg a dobozt- ami meglepően kicsi- amiben a hamvak kerülnek szigorú adminisztrációs, többfázisú ellenőrzésen keresztűlmenő protokoll után. Emberi kéz érintése nélkül. A vezetőm elmagyarázta, hogy ha bármi, akár egy elgépelés történik, mindent leállítanak és amíg ki nem derül, hogy mi a probléma, nem azonosítják az elhunytat 100%-osan addig semmi nem történik.
A ravatalozónál aztán a szintén stempunk őrült nő számomra is érdekes beszélgetésbe elegyedett az egyik munkatársával . Kiderült, hogy a földbe leásott szórótartály embermagas, télen melegvízzel szórnak, és kb. 4 perc alatt ürül ki, amíg dolgozik a szerkezet, addig általában Vivaldit játszanak, persze ezt a hozzátartozók kérése szerint változtathatják.
Visszafelé sétáltunk az irodába, közben még mindig folyamatosan mesélt és mutatott mindent, de általában a munkájáról szólt a diskurzus, a BTI ZRT hatalmas vállalat...olyannyira, hogy csak a közvetlen dolgozók ismerik egymást személyesen, szinte mindenki beszélt már mindenkivel telefonon, de a sokrétű feladatoknak köszönhetően alig-alig találkoznak a dolgozók. A kert maga csodálatosan gondozott, minden tiszta, sehol egy eldobott szemét, lelógó faág, leszáradt koszorú. Patentűl ápolt a gyep, lefolyt gyertyacsonkok sehol! Igazi park! Azzal a különbséggel, hogy ebben a parkban a város lakói alszanak örökre.
Megérkeztünk a Kegyeleti Múzeumba. Egyszer már láttam kegyeleti kiállítást a Kiscelli Múzeumban, de az nem volt annyira részletes és tárlatvezető sem volt.
Olyan lánnyal találkoztam, aki szinte szakértője a témának! Na, mi hárman úgy eltrécseltünk, csiripeltünk a téma fölött, hogy szinte észre sem vettük az idő múlását... na itt az Üreg legmélyén találtam magam!
Kossuth, Bajor Gizi és sok már ember halotti maszkjait láttam, némelyikbe még a szempilla, szemöldök egy-egy szála-talán ez volt a legmegrázóbb dolog az egészben, de nem is ez a legmegfelelőbb kifejezés rá...
Pestiskoprsó lógott a két szint között, miközben megcsodáltam a csökölyi fehérgyász ruhát.
Temetési kellékek, emléktárgyakat tartalmazó tárlók sora mellett beszélgettünk olyan dolgokról, amitől a legtöbb ember viszolyog, fél beszélni, esetleg istenkáromlásnak vesz... pedig a halál az éltünk része, bármilyen nehéz is....felfogni és elfogadni nagyon-nagyon bonyolult dolog...Beszélgettünk a mexikóiak és általában a dél amerikai népek temetési kultúrájáról- tudtátok, hogy piknikeznek Halottak napján a temetőben?-, a Fehérek Templomában talált múmiákról.
Megmutatták a boncasztalt, amin még látható az emberi test lenyomata- minden kristálytiszta volt!!!-, kinyitottak egy régi már nem használt szívurnát.
Olyan szívesen maradtam még beszélgetni, nézelődni, de az idő sürgetet, nem szerettem volna tovább feltartani Krisztát és a pöttöm szinte mindenhez hozzászólni tudó lyánykát, Lenkét.
Elköszöntem, és nagyon megköszöntem a kalauzolást. Az idei év legbizarabb és legtanúlságosabb pár órája zajlott le tegnap.
Íme pár kép, amit találtam...
 | ||
| Fehérgyász |
 | |
| Különféle koporsók |
 | |
| A fehér gyász a múzeumok éjszakáján |
Hogy kiszellőztessem a fejem és nagyon is evilági dolgokkal foglalkozzak, elmentem az Intersportba- először Újbudára, majd a Duna Plázába és lefoglaltam magamnak egy Nike terepsuhanót.... az a jó benne, hogy crossover futócsuka-tehát simán használhatom asztfalton is és elég stabil az én pronáló lábacskámra is....
Aztán már Puhi keresett hogy lassan ideje találkozni, mert megyünk haza.
Hát volt mit mesélni hazafelé menet, de arra azért megkért, hogy gyorsan meséljem el a Sírhat Művek túrát, mert aludni szeretne az éjjel. Este Kriszta még aggódva kérdezte, hogy minden rendben van velem... azért szerintem ő is látta rajtam... hogy kicsit sok volt az információ, még ha bírom is as kiképzést....
Hát ennyi történt velem pénteken.... a szürreális pénteken....
