Kicsi, völgyben megbúvó palóc falu a Cserhát kellős közepén, körös körül dombok, amiken bolyongva- miközben néhai nagyanyámnak epeömlése támadt, hogy hol lehetek már megint-, varázsvilágba képzeltem magam. Mikor már kilátszottam a földből a keresztanyámmal-Annyának hívtuk, de hogy miért?- teheneket jártunk legeltetni, néha kivittek a földekre kapálni is-már nem emlékszem milyen sikerrel.
A család nőtagjai fantasztikusan teljesítettek a konyhában, készítették a finomabbnál finomabb ételeket, ami nekik csuklógyakorlat volt, attól mi a nővéremmel és azzal aki belekóstolt az ételbe, mennybe mentünk. Pedig egyszerű, minden napi étkek voltak, de mégis, sosem tudtam reprodukálni olyanra, ahogy Ők csinálták: húsleves, benne a kézzel (!) készített cérnametélt-ma is látom a Mama gyönyörű, munkában edzett kezét, ahogy csinálta-,malomkalács, túróslepíny, a kacsa, amilyet máshol még sosem ettem, a szarikása a disznótorban, a laska,a zöldségleves, galamb-nyúl néha vadételek...., zöldségek elkészítve ezer módon.
Hírtelen elkapott a sírhatnék.
Mennyit morgott Mama, amikor öltöztünk a vasárnapi mise előtt, hogy vegyem fel az utált jersey-nadrágot, aminek lobogott a szára, fésüljem rendesen a hajamat. A lelkemre kötötte, hogy mielőtt áldozok, tessék "meggyovonnyi"-ő a "szagosmisére" már nem jött, mert az ebédet "csinyáta", reggelről már letudta a kötelességét.
Egyszer nagyon kikaptunk, mert szétugráltuk a górét, ahol a kukoricát tárolták....még aznap pedig a keresztanyámék szénaboglyáját ugráltuk laposra- volt vonyítozás....
Egerekkel játszottam a kert végi patakparton, szegény Annya visított is miatta- megmutattam Neki a kicsi csupasz jószágokat-, hatalmas termetű asszony, mint most én, helyből felugrott az asztalra, még most is sírok a röhögéstől, mikor eszembe jut.
Motoros boszorkánynak hívtunk egy nénit, aki sárga babettával járt, miközben viselte a tradícionális sokszoknyát, fején a menyecske főkötővel.
Messziről figyeltük, ahogy a teheneket "oltották" be, hogy legyen bocájuk, akik mikor kibújtak az anyjuk hasából még csak halványan voltak foltosak. A nyuszik nem ólban , hanem a tehénistálóban a jászolok alatt szaladgáltak, sosem bántották a hatalmas állatok! A malacokat lehetett vakarászni, akik boldogan tartották oda a seggüket -hátukat a kéz alá. Annyáéknál a kacsák folyton részegen ténferegtek az eperfa termésétől, ami a baromfis udvaron állt.
A Mama rendszeresen rám bízta a tojás összeszedését a dagi tyúk alól. Sokszor figyeltem, ahogy tömik a kacsákat, miközben beszélgetnek a felnőttek. Ez annyira izgalmasnak hangzott, meg az hogy miközben morzsoltuk a kukoricát, volt mikor összeültek beszélgetni, mi gyerekek, csak hallgattuk a nagyokat, megtörtént,elnyomott közben a buzgóság is.
A mamámék nyárikonyhájában- a legtöbb portán állt ilyen különálló épület-masinyával, sparhelttel- fűtöttek, azon főztek, abban sütöttek. Mióta kérem én is a Puhit, legyen nekünk is.... nem lesz, mert nincs nyárikonyhánk, és amilyen antitálentum vagyok, tuti felgyújtanék vele valamit :o)
Herencsény határában- Haraszti-pusztán- van egy Török templom nevű , XIV. századi gótikus templom. Ott az unokabátyáim rendszeresen ijesztgettek, hogy jönnek a szellemek.
A Nagyapám nagyon komoly ember volt, mindíg féltem a mély hangjától, pedig nagyon szerettem őt..
A herencsényi telek fehérek és rettentően hidegek , rendszeresen feljártunk a Sziréna-hegyre szánkózni és rendre össze-vissza törtük magunkat, hatalmasakat estünk!
Pár éve megnyílt a faluban a Herencsényi Fonó, ami a herencsényi mesemondó,Bartusné Szandai Teréz néni szülői háza volt.
Teréz néni lyánya, Terézke-nekem ugyan úgy Teréz néni- egyébként az én drága anyukám gyerekkori barátnéja .Ez a könyv egyébként szinte napi használatú nálunk, mint Márai Füvesköve....
Pár éve 2005-ben felállították a Palócok Vigyázó Keresztjét a gyürki hegyen, kialakítottak egy barlangkápolnát is... a régi kiskápolna helyén.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése